|
Változások a telekalakítási eljárásokban 2010 január 1.-étől telekalakítások engedélyezése Soran I. fokon a körzeti Földhivatalok, míg a II. fokon a megyei Földhivatalok járnak el. 2010 január 23.-ától az alábbiak szerint változnak a telekalakítási eljárási díjak is. A telekalakítási eljárás díja 14 000 Ft földrészletenként. Telekegyesítés, telekhatár-rendezés esetén a kiinduló állapot szerinti földrészletek számát, telekfelosztás, telekcsoport újraosztása esetén a kialakuló földrészletek számát Figyelembe kell venni. A díjat a kérelem benyújtásával Egyidejűleg kell befizetni, elmulasztása esetén a hiánypótlás kézhezvételétől számított 10 napon belül. A fellebbezés díja 30 000 Ft a földrészletek számától függetlenül. 2010/01/10.
Szombathelytől indul kelet felé azSopron helyett Szombathelytől indul kelet felé az M9-es autópálya. De Soprontól Szombathelyig nem épül legalább egy kétszer kétsávos Gyorsforgalmi út - derült ki a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács ülését követően. Balogh József, a tanács elnöke bejelentette, szakmai kritikák is érték a megépült angol Gyorsforgalmi úthálózat kihasználtságát, Elsősorban Ezért rövidült az M9-es nyomvonala - írja a kisalfold.hu. A két nyugat-magyarországi város közötti kétszer kétsávos Gyorsforgalmi út megépítéséről Azonban nem tették le, erre lobbi szervezetet hoztak létre ˝ ˝ M9 Térségfejlesztési Tanács néven. Forrás: nyugat.hu 2009.09.06.
Gázvezetéket cserélnek a Kiskar utcákban és a Sörház Az elöregedett, Vezetékek helyett újakat fektetnek le a Sörház és a Kiskar utcákban. A gázvezeték cseréjét leginkább azért végzik, mert az önkormányzat felújítja az útszakaszt. A cserét várhatóan augusztus közepéig befejezik. Addig Hali szakaszon útszűkületre és 30 km / órás sebességkorlátozásra kell számítaniuk az autósoknak. A vezetékcsere miatt lesz gázszünet, erről külön értesíti a lakókat a szolgáltató.20: 29 2009.08.01.
Megkezdődig a kerékpárút építése a Dolgozók útján
Pályázaton 163 millió forint Támogatást kapott a Szombathelyi projekt, melynek összes költsége 204 millió forint. A beruházás az Oladi városrész és a kertváros lakosságának kerékpáros közlekedését szolgálja majd. A kerékpárral távolabbi településekről a városba érkező látogatók pedig Ezen az úton könnyen érhetik majd el a belvárost. A munkálatok várhatóan 2010 tavaszán fejeződnek be.15: 35 2009.07.06.
11 milliárd helyett 4 milliárdért építik meg a 86-os főút Szombathely és Vát közti szakaszát
Eredményt hirdetett a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. .. .. a 86-os főút Vát és Szombathely közti szakaszának megépítésére kiírt közbeszerzési eljáráson. A nyertes pályázó 4 milliárd forintos ajánlatot tett ez az eredeti ár egyharmada. Úgy tűnik a vállalkozások mindenképpen munkához akarnak jutni.11: 14 2009.05.24.

Folytatódik a panelprogram Folytatódik a panelprogram - Szombathelyen 2105 lakást újítanak fel 2010-ig Nyáron hőszigetelnek és 641 lakásban cserélik ki a nyílászárókat. A panelprogramot egyharmad részben az állam, egyharmad részben a társasházi szövetkezetek, másik harmadában pedig az önkormányzat finanszírozza, ami a városnak összesen 680 millió forint kiadást jelent 2010 végéig. A befogadott pályázatok elme nyertesek lesznek, a felújítást pedig legkésőbb 2010 végéig kell teljesíteni. A 41 nyertes pályázat 2105 lakás felújítását jelenti, első körben ebből 641-en végzik el a főleg hőszigetelési munkákat és nyílászárócseréket. Szombathelyen az iparosított technológiával készült lakások 25 százalékát újították fel eddig, de a program végére ez az arány eléri a 40 százalékot (Mintegy 11 ezer lakást). 15:48 2009.05.23.

Roham a szocpolért Szombathelyen is Országos becslések szerint közel tízszeresére nőtt a napokban egy szocpolért folyamodók száma, mivel a kormány júliustól felfüggesztené a lakásépítési támogatásokat. Szakály Gábor, a város szociális bizottságának elnöke arról számolt lehet, hogy a helyi irodában is megnőtt a forgalom. Ám nem csak a Szociálpolitikai támogatás miatt keresik őket, Hanem A meglévő lakáshiteleiket sem tudják fizetni a lakosok, így ehhez szeretnének segítséget kapni. Szakály szerint a kormány elhamarkodott és rossz döntést hozott a Szocpol felfüggesztésével kapcsolatban, mert így a sürgető határidő miatt, azok is igénybe veszik majd, akik később a vállalt feltételeket nehezen teljesítik.
AZ EURÓPAI UNIÓ ele is kerülhet egy Hulladékégető ugye Kétkosárnyi, a heiligenkreuzi égetőmű elleni tiltakozó képeslappal érkezett Kismartonba Szentgotthárd polgármestere pénteken. Az elmúlt hónapokban 15 ezren vásároltak ilyet és dobták egy gyűjtőládákba a magyarországi Mol-kutaknál. A lapokat a tartományfőnöknek akartak átadni, de csak a folyosóig jutottak. A tartományfőnök munkatársa csak Szeretem ígért: átadja az üzenetet. A jószomszédi viszonyra hivatkozó képeslapok másik felét az égetőt építő Begas cég irodaházába vitték. A Gázszolgáltató Elnökségének képviselője rövid megbeszélés keretében fogadta a város polgármesterét. Viniczay Tibor, a megbeszélés után angol és osztrák Újságírók előtt elmondta: a Begas kitart a határ közelébe Tervezett beruházás mellett. A polgármester hangsúlyozta: Barátsággal jöttek a burgenlandi Tartományi székhelyre, s remélik, hogy végül mindkét fél számára elfogadható megoldással zárul az ügy. Viniczay egy újságírói kérdésre azt felelte: nem Zarja ki a lehetőséget, hogy akár az Európai Bírósághoz forduljanak, de előtte még más jogi eszközöket akarnak igénybe venni. 15:38 2009.04.25.
Óvoda és bölcsőde felújításra pályázik Körmend A Rába-parti város az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztériumtól 25 millió forintot szeretne elnyerni. Az összegből a Mátyás király utcai óvodát és bölcsődét újítanák fel. Nyertes pályázat esetén a bölcsődei részben szigetelik a tetőt és a homlokzati falakat, kicserélik a nyílászárókat, és akadálymentesítésre is sor kerül. A keretből udvari játékokat is vásárolnának, valamint az óvodai részben kicserélnék a vízvezetéket és kijavítanák a burkolatot. A pályázat teljes összege 25 millió Ft, melynek 5 millió forintos önrészét az önkormányzat Körmendi fedezi.15: 30 2009.04.25.
Vasi városok is megújulnak a fejlesztési keretből Vasi városok is megújulnak a fejlesztési keretből Vas megyéből három város, Kőszeg, Vasvár és Szombathely városrehabilitációra sikeresen pályázott az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében. Kőszegen többek között fejlesztik a Bakos-virágudvart és nyitott műhelyt, a Torkos-házban kávézót és galériát hoznak létre, felújítják a Boszorkánykonyhát és az ajándékbolt épületét. A fogyatékkal élő művészeknek pincegalériát alakítanak ki, a régészeti leleteknek pedig a jövőben a kotar ad helyet. 15:22 2009.04.25.
|